Elme és test egy helyen

 A koncentráció és a jelenben lét gyakorlata 

Az egyik nyaraláson tudatosult bennem, hogy hiába vagyok egy gyönyörű üdülő helyen, még napok után is munkahelyi dolgokon pörög az agyam és egyszerűen képtelen vagyok kikapcsolni. Ha percekre, órákra elfeledkezem róla, akkor képes vagyok megélni a jelent, ott van a figyelmem is, ahol a testem, aztán egy idő után újra terméketlen gondolat köreimben találom magam.

Persze én is olvastam könyvet arról, hogyan vezessük vissza a figyelmet a jelenbe, mert a múltban vájkálás vagy a jövőtől való aggodalmaskodás kívül helyez minket saját életünkön. Olyan, mintha egy buborékban ülnénk és bármilyen szépség is vesz körül, mi inkább a saját mozinkat nézzük a belső vásznon. És a mozi nem mindig végződik happy enddel, sőt. Elméletben felfogtam ezt, csak gyakorlatban bizonyult lehetetlen küldetésnek.

A Jiaido,  - ami annyit jelent út önmagunk szeretetéhez - tanította meg végül, hogy hogyan is lehet ezt a mindennapokban megvalósítani. Hogyan irányítsam, hozzam vissza a figyelmem újra és újra a jelen pillanatba, hisz valójában minden élethelyzetben a jelenlét szépségét keresem. Hogyan tartsam egy irányban szándékom szerint jóval hosszabb ideig, amire korábban képtelen voltam. Már önmagában ez az aprónak tűnő, mégis jelentős képesség elegendő ahhoz – a Jiaido számtalan egyéb pozitív hatása mellett – , hogy minőségi változás álljon be az életünkben. 

Az óra eleji pár perces meditáció arra szolgál, hogy megérkezzünk testtel és lélekkel is a dojoba, a középpontunkba. A tipikusan seiza (szejza) térdelőülésben végzett „csendes ülés” gyakorlatot japánul mokusonak (mokszunak) hívjuk.  A testünkre valamint a légzésre irányított figyelem kiüríti a fejünkből a nap stresszét, a vele társuló hasi légzés pedig segíti a tudatos jelenlétet. Az instrukció itt az, hogy fixáljuk a figyelmünket a légzés áramán, ami könnyűnek hangzik, mégis, a kezdetben legtöbbünk pár lélegzetvétel után máris elveszti a fonalat. Ez persze teljesen természetes, hisz nem vagyunk hozzászokva a több percig eltartó összpontosításhoz. Azáltal, hogy az elkalandozott figyelmet újra és újra türelmesen visszahozzuk a testérzetekre és a légzésünkre, szépen lassan megtanuljuk, hogyan térhetünk vissza a középpontunkba- pár lélegzetvételnyi idő alatt bárhol is vagyunk, bármit is csinálunk.

A folyamatosan jelenben tartott figyelem hatására már a gyakorlás közben, de a végén szinte biztosan találkozunk az elcsendesedett elme élményével – nincs agyalás, nincs belső zaj; csak a pihentető és feltöltő, természetes létezés.

Visszavezet ahhoz az állapothoz, amikor “egyben vagyok magammal”. Amikor minden kerek. Minden jó. Minden a legnagyobb rendben van.

Mindenki ismeri ezt az érzést, mindenki emlékszik erre az állapotra. Miért ne lehetne hát ez mindennapos mindenkinek? 

Nekem a Jiaido hozta meg, hogy a belső megelégedettséget és ok nélküli boldogságot nap mint nap átélhessem.